Djerba, Africa, i.e.45 körül

Az első igazán nagy változás 15 éves korom környékén állt be életemben.

A családi gazdaság kezdett kevés lenni a bővülő családnak, hiszen természetesen több testvérem is lett az évek során. Így mint legidősebb gyermek, segítenem kellett szüleimnek. Örültem is a lehetőségnek, hogy visszaadhatok egy cseppet abból a rengeteg jóból, amit tőlük eddig kaptam.

Egy reggel elindultam apámmal új életem felé. A helyi kőfaragóhoz, Justinus mesterhez indultunk, akinek hatalmas műhelye volt a városban. Nem is csoda, hiszen az építkezések szinte mindenhol folytak és a gazdag kereskedők és más római polgárok dúskáltak a pénzben.

Gyönyörű villák sorakoztak a parton, kerti pihenőkkel és bennük sok szoborral, mozaikos padlókkal.

Szerencsém továbbra is kitartott mellettem, néha már úgy éreztem, hogy másoknak is illene belőle adnom, ugyanis Justinus mester széles mosollyal fogadott minket. Láttam rajta, hogy szakértő szemmel mustrálgat, alkalmas vagyok-e segédnek nehéz munkájában.

Az eredménnyel elégedett lehetett, mert hamar megegyeztek apámmal. E naptól kezdve minden reggel a műhelybe indultam.

Hamar kiderült, hogy ujdonsült mesterem nem egy egyszerű kőfaragó, hanem igazi művész, aki otthonos az építészet és a szobrászat világában is.

Bár munkám nehéz volt, mert a kőtömbök, még ha gyönyörű szobrok formáját is veszik fel, nagyon nehezek. A megmunkálásuk pedig még a súlyuknál is nehezebb. De egy év alatt sikerült beletanulnom a faragás rejtelmeibe, mesterem nagy megelégedésére.

Justinus mester, látva igyekezetemet, egyre többet mesélt a művészetekről, a szakma rejtelmeiről. Nem titkolta célját sem, hogy engem szemelt ki utódjául.

Szinte saját fiaként kezelt, így elmondhattam magamról, hogy árva gyerekként mégis már két igazi apával dicsekedhetem.

Mesterem révén, mint említettem, bejutottam a város legelőkelőbb villáiba, megismerkedhettem a helyi római gazdagok fényűző életével.

Egy nap a leggazdagabb patriciushoz, Capricius Gaiushoz mentünk, aki a legnagyobb villában élt népes családjával a tengerparton. A ház gazdája magas katonai beosztással bírt, így a villa saját kikötőjében egy hatalmas harci gálya is állt, a sok kisebb kereskedelmi hajó mellett. Capricius Gaius gyakran utazott Rómába és a gálya igazán biztos védelmet jelentett a tengeri kalózok ellen.

A leggazdagabb családok nemcsak a szépséget és a gazdagságot szerették, hanem igyekeztek elméjüket is gazdagabbá tenni. Szerették a költészetet, a helyi színház minden előadáson telve volt nézőkkel. A gyermekeik taníttatására is nagy hangsúlyt helyeztek. A leggazdagabbak Hellasból hozattak nevelőt gyermekeik mellé, akik a nyelvek mellett a költészetben, históriában és építészetben is járatosan mozogtak, és a legbölcsebb filozófusok tanitványai voltak.

Capricius egy új villa megtervezésével és felépítésével bízta meg mesteremet, így több évre elegendő munkára tettünk szert.

A munkát a tervezéssel kezdtük, ami nagyon lassan haladt, mert mindenkinek volt valamilyen saját elképzelése, amit figyelembe kellett venni.

A munka abban a helységben folyt, ahol a gyermekek nevelője, a bölcs Platorkhosz oktatott.

Gyakran, tudom illetlenül, belehallgattam a tanításba, ami nem kerülte el mesterem figyelmét. Egy idő után megjegyezte, hogy nyugodtan üljek oda, hiszen rám fér a tanulás még bőséggel.

Szinte szívtam magamba a tudást, hamarosan egész jól olvastam, írtam és beszéltem latinul és görögül is. Szinte elvarázsoltak a távoli tájakról, népekről szóló leírások, a hatalmas kőépítményekről szóló mesék és más legendák.

Őszintén bevallom, talán el is szédített, hogy belecsöppentem ebbe a gazdag világba és örültem, hogy rómaiként élhetek.

Munkám mellett nem hanyagoltam el a tengert sem. Szabadidőmben gyakran látogattam el a város szélére, a sziklás tengerparti magaslatra, ahol szüleim sírja volt. Egy napon itt találkoztam Sercius-szal, a római helyőrség századosával. Sokat beszélgettünk közös barátunkról a tengerről, ő pedig mesélt hazájáról, Itáliáról.

Sokat tanultam tőle a hajózásról, sőt egy idő után engedélyt kaptam a belépésre a hadi kikötőbe is.

A hatalmas hadi gályák lenyűgöztek, és gyakorlatban is kipróbálhattam tudásomat a hajózásban, persze csak kis hajóval.

Az első néhány nap alatt megszerettek a légiósok, hiszen ritkán tudtak annyit nevetni egy szerencsétlen kezdőn. De elmondhatom, hogy néhány hónap alatt egész tűrhető hajós vált belőlem, de a harci gályát nem tudtam megkedvelni. Kis kereskedelmi hajóval azonban már 1-2 napos útra is kimerészkedtünk a tengerre.

Nem is tudtam eldönteni, a katonai pályát, a hajózást vagy az építészetet válasszam hivatásul.

Mondhatom úgy is, hogy a sors döntött helyettem.                                               (Folytatjuk)