Hozzád jöttem, Solus mester, a segítségedet szeretném kérni – mondtam az állatnak. A fehér szörnyeteg egy kicsit megenyhült, legalábbis már nem nézett olyan csúnyán rám.

Ekkor valaki felnevetett a ház előtt és belépett egy idős férfi. A vadállat felnézett rá és odébb állt.

Luna, ne ijeszd halálra a vendégünket.- mondta, majd folytatta – Én vagyok Solus, ő pedig Luna, egy fehér farkas. A legjobb barátom. És te mi járatban vagy?

Bemutatkoztam és gyorsan elhadartam történetemet. Solus gyorsan magához vette zsákját és beledobált mindenféle gyógyító szereket és már indultunk is. A fehér állat is velünk tartott.

Siettünk lefelé a keskeny ösvényen, de a szoros bejáratánál hirtelen római katonák állták el utunkat. Ilyen katonákat még sosem láttam, nem a mi helyőrségünkből jöttek, páncélzatuk és sisakjuk is más volt. Valamilyen idegenről kérdeztek minket, aki a környéken bújkál és szörnyű bűntetteket követett el. Solus udvariasan meghajolt a tiszt előtt és tiszteletteljesen válaszolt. Én, mint büszke római, bátran a katona szemébe néztem, úgy válaszoltam.

Ez nem nyerte el a százados tetszését, mert csak egy villanást láttam és minden elsötétedett előttem.

Mikor magamhoz tértem, egyedül voltunk, csak Solus sürgölődött körülöttem. Letörölte a legtöbb vért az arcomról, ellátta a sebet és bekötözött. Elmondta, hogy a katona a kardjával sújtott a fejemre, szerencsére nem az élével.

Solus jól leszidott. „ ha nincs mivel harcolnod, nincs fegyvered, akkor az eszedet használd. A harcra fel kell készülni, az önérzeted a végzetünket is okozhatta volna”.

Hát ha az eszemet nem is, a fejemet használtam – gondoltam, de nem mondtam inkább.

A vér vastagon rászáradt az arcomra és a fejemre, igazán szánalmasan nézhettem ki. Az önérzetemen esett csorbáról ne is beszéljek. Hát ennyire vagyok én teljes jogú római? - háborogtam, de Solus csak a fejét csóválta és legyintett a morgolódásomra. De folytatnám. Gyorsan összeszedtem az erőmet és siettünk a kis barlanghoz.

Útközben kerülgettük a járőröket. A vidék egészen felélénkült, a katonák ellenőrzési pontokat állítottak fel és mindenkinek ellenőrizték a csomagját. 4-5 fős lovas egységek nyargalásztak a sivatagi út mellett, a gyalogos katonák az elszórt házakat ellenőrizték. Nagyon kerestek valamit vagy valakit, az biztos. Csak nem az én vándoromat?

De sikerült elkerülnünk a katonákat és odaértünk a kis barlanghoz. Már alkonyodott, kint még világos volt, de a hasadékban már elég sötét. Solus elővett egy fáklyát és a kezembe nyomta. A fáklya égett, de hogy hogyan gyújtotta meg, arra akkor nem is gondoltam.

Beléptem a barlangba, a pislákoló fényben csak egy fekvő test körvonalait tudtam kivenni. Végigfutott a hideg a hátamon, lehet, hogy elkéstünk és csak egy halottat találunk?

Óvatosan felhajtottam a takarót és döbbenten felkiálltottam. A takaró alatt csak egy nagy kő és az összetekert köpeny volt. Megijedni sem volt időm, amikor egy vékony, de erős kéz átkarolta az arcomat és hideg vas érintését éreztem a torkomon.

- Sana tiva – suttogta egy hang a hátam mögül.

Nem ijedtem meg, meséltem már, hogy nem vagyok ijedős. Akartam mozdulni, de mintha elgémberedtek volna az izmaim.

- Sana tiva – hallottam ismét, a lány már kiabált.

Ekkor lépett be Solus, felemelte kezét, mintha üdvözölné a lányt és egy számomra ismeretlen nyelven válaszolt a lánynak. A kés egy kicsit szorosabban simult a torkomhoz.

Elkezdett végigfutni előttem az életem, különösen a mai nap. Lehet, hogy jobb lett volna otthon maradni?

Solus és a lány beszélgettek, én pedig békésen hallgattam őket, egy késsel a torkomon.

Egy szót sem értettem, illetve csak egyet. Solus nevét.

A név hallatán enyhült a penge nyomása és a lány ellökött magától, a barlang falához állva fedezte magát, a kést maga előtt tartva. Látszott rajta, hogy nagyon ért a használatához, szerencsém volt, hogy nem mutatta be az összes tudását rajtam.

Tekintete felváltva járt rajtunk, szemei harcra készen villogtak, mint egy vadmacskának.

A vad tekintet lassan elhomályosult és a lány lerogyott a fal mellé. Látszott rajta, hogy az utolsó erejét használta el a támadásra.

- Segíts, sietnünk kell – mondta Solus és előkészítette gyógyító szereit.

Kiválogatott az üvegcsékből néhányat, tartalmukat összeöntögette és a lány ajkai közé erőltette.

A lány motyogott még valamit, de hamarosan elaludt, elgyötört arca egészen kisimult.

- Most pihennie kell, itt töltjük az éjszakát, tüzet nem gyújthatunk, mert észrevennék és rajtunk ütnének – mondta Solus.

Betakargattuk a lányt és kiültünk a barlang elé. A nap utolsó fényei még látszódtak a láthatáron, de az éjszaka szinte lecsapott ránk. Felettünk tündököltek a csillagok, szinte hihetetlen látványt nyújtva. Vártam, hogy Solus mondjon valamit. Ki ez a lány? Honnan jött?

Tódultak volna belőlem a kérdések, de nem szóltam.

Folytatjuk

Képek forrása >>>: >>>

Sorrento, Capri, Nápoly, Pompei. A Nápolyi öböl a Mediteránneum egyik legszebb vidéke. Csodálatos környezet, a béke és nyugalom vidéke.

A Város fölé magasodó Vezuv ugyan adhatna okot egy kis aggodalomra, hiszen Pompei sorsát mindenki ismeri. De az régen volt és úgysem ismétlődik meg. Vagy igen?
Az öböl észak-nyugati részén találjuk Pozzuoli városát, egy festői öböl partján. De a környéket felkereső milliónyi turista közül talán kevesen tudják, hogy mit rejt az öböl mélye. Egy régen kitört hatalmas vulkán beomlott kürtőjét, kalderáját.
A környék látnivalói helyett most ismerjük meg egy kicsit a mélység titkait.

Az utóbbi években rendszeresen jelennek meg a világvége jóslatok, gyakran a pontos dátum megjelölésével. Azután eljön az idő és nem történik semmi, csak az ingerküszöbünk emelkedik az égig. Valahogy mindenki tudja, hogy bármikor történhet valami végzetes a földdel, hiszen az elmúlt több száz millió év alatt ez már többször előfordult. Több jelentős kihalás sújtotta az élővilágot, emberi léptékkel számolva szinte felfoghatatlanul távoli múltban.
Talán kevesen tudják, hogy az aszteroidákon kívűl a legtöbb kihalási esemény elindítója a föld volt. A mélyben szunnyadó erők, vulkánkitörések formájában bármikor végezhetnek az élettel a földön. Persze kitörések gyakran vannak, a híradásokból megtudjuk, hogy kitelepítették a lakosságot és a szakemberek is igyekeznek felkészülni az előre jelzésre.
De egy kihalást nem a kicsik, hanem a nagy kitörések okozhatják. A Szupervulkánok.
Nem nyitva geológiai vitát a szupervulkán kifejezés helyességéről, csak a tények kedvéért, mit nevezhetünk annak. Legalább 1000 köbkilométernyi kiömlő anyag és a legsúlyosabb 8-as erősség a kitörési skálán.
A kutatók szerint a legerősebb 8-as kitörést az indonéziai Toba vulkán produkálta kb. 70.000 évvel ezelőtt. A kilökődött anyag mennyisége 3000 köbkilométernyi lehetett. Összehasonlításképpen az ismert Krakatoa 25, a Théra Szantorinin 60 köbkilométernyi anyagot lövelt ki. Egyes elméletek szerint a Toba kitörése után az emberiség 60%-a pusztult el.

De mi szerencsére biztonságban vagyunk itt Európában, dőlhetünk hátra nyugodtan, hiszen a veszély a Yellowstone Nemzeti parkban van, Amerikában.
Kevesen ismerik azonban a Campi Fregrei-t. A "mi" szupervulkánunk a Nápolyi öbölben, Európa közepén található. Utolsó jelentősebb kitörésére kb. 40.000 éve került sor és "csak" 500 köbkilométernyi anyagot lövelt ki. Ez a kisebb kitörés egyes elméletek szerint kipusztította a Neander völgyi embert.

De milyen gondot okozhat egy kitörés?

- Közvetlen hatásként a kiömlő láva, a forró gázok és a hamu több száz kilóméteres körben elpusztít minden élőt.

- A magasba emelkedő finom hamu egész kontinensünket belepi, elpusztulnak a növények és az állatok, nincs élelem.

- A légkörbe jutó anyagok eltakarják a napot, lehülést okoznak. Így hamu nélkül sem lehet megtermelni a szükséges terményeket. Ez a hatás az egész földre kiterjedhet.

A felszín alatt 3 kilométer átmérőjű magmató található, ami az utóbbi időkben egyre közelebb került a felszínhez. A feltörő gázok mennyisége és hőmérséklete is jelentősen megnőtt. A vulkán ébredezik.

De jelenleg a vidék még csendes, az egyik legkedveltebb turista célpont. 

 És nem véletlenül. Számtalan különleges látnivaló vár minket. A központ Pozzuoli városa. Már az ókorban is fontos településnek számított, kikötője mellett már gyógyhelyként is ismert volt, szénsavas forrásai miatt.

Számos római korból fennmaradt emléket találhatunk itt, köztük a város jelképének tartott Serapeumot vagy az Aphiteatrum Flaviust, amely az ókori Róma 3. legnagyobb ilyen építménye volt.

De el kell látogatni a Solfatarához is, a kénes kitöréseiről híres kráterbe.

Érdemes felkeresni a környék kráter tavait is, az Avernói és a Lucrinói tavakat is.
Az Avernói tó története különösen érdekes. Már a Rómaiak is az alvilág egyik kapujának tartották. Neve a görög eredetű Aormos, "madár nélküli" szóból származik, mert a legenda szerint a felette átrepülő madarak elpusztultak.

De ha jó sorsunk ide vetett minket és hosszabb időre érkeztünk, a környéket is érdemes bejárni.

Capri szigetének szépsége közismert, de a legfontosabbat, a Kék-barlangot mindenképpen meg kell nézni. A Grotta Azurra 60 méter magas és 25 méter széles barlang, a sejtelmes kék szinét a tenger alól beszűrődő fény adja.

Egy dolog biztos. A kihalásunkra még remélhetőleg ráérünk pár ezer évig.

A Nápolyt látni és meghalni mondást pedig használjuk inkább így: Addig nem érdemes meghalni, amíg nem látjuk Nápolyt.

Képek forrása: >>>

Djerba, Africa, i.e.45 körül

Másnap a szárazföldre kellett mennem, mert megérkezett a mesterem által nagyon várt márványtömb. Egy távoli fejtőből hozatták, nem is hallottam még arról a vidékről, hiszen nálunk nem volt zöld márvány sehol. A zöld márvány, ahogy mesterem mesélte, nagyon drága, és ezért személyesen nekem kell felügyelnem a hajóra rakodást és az átszállítást a szigetre. A szállításokat egy kisebb, lapos építésű hajó végezte a szárazföld és a sziget között, amelyet kötelekkel mozgattak. A kötelek a szárazföldön levő csigákhoz voltak erősítve, a szerkezetet pedig az elé fogott marhákkal mozgatták.

Már korán reggel ott voltam az átkelőnél, a túloldalon, a városszéli fogadóban kellett találkoznom a kőfejtő szállítójával. Átérve a szárazföldre, nagy nyugalom fogadott. Itt nyoma sem volt a sziget és a kikötő nyüzsgésének. Igaz, itt nem voltak kalózok.

Héraklész oszlopai a görög mitológiában a Gibraltári-szoros megnevezése. Az elképzelést valószínűleg Gibraltár és Ceuta égnek meredő sziklafalai inspirálták, de már az ókorban sem volt egységes elképzelés arról, hogy valójában melyik hegyek is az oszlopok, sőt voltak olyan elképzelések is, hogy mindkét oszlop Európában állt.

Djerba, Africa, i.e.45 körül

Teltek a hónapok. A villa építése csaknem befejeződött.
Capricius, a gazdag patricius nagyon elégedett volt és azonnal egy új megbízással lepett meg minket.
De ezúttal Itáliában, Pompeii városában.

A házigazda éppen oda készült, a hajóját már napok óta készítették fel az útra. Élelem, ívóvíz, fegyverek és természetesen elegendő bor és táncosnők, nehogy a gazdag patricius unatkozzon az úton. Mint fontos államférfi, igazán megadta a módját az utazásnak.

Igazán csodálatos bejárni a Földközi tenger medencéjét. Gyönyörű kék ég, békés táj, a hegyoldalakban megbúvó hófehér kis városok. De néha a legnagyobb békében, váratlanul csapott le a természet a gyanútlan emberekre.

Djerba, Africa, i.e.45 körül

Az első igazán nagy változás 15 éves korom környékén állt be életemben.

A családi gazdaság kezdett kevés lenni a bővülő családnak, hiszen természetesen több testvérem is lett az évek során. Így mint legidősebb gyermek, segítenem kellett szüleimnek. Örültem is a lehetőségnek, hogy visszaadhatok egy cseppet abból a rengeteg jóból, amit tőlük eddig kaptam.

Múltkor Djerbában jártunk, bár csak felületesen jártuk körbe Tunézia legszebb szigetét.
Folytassuk kalandozásunkat az országban, ismerkedjünk meg néhány igazán figyelemreméltó nevezetességgel.

Az ország, különösen a tengerparti régió, már több ezer éve közkedvelt, csak az ókortól nézve, megfordultak itt a Punok, a Rómaiak és őket követve az Arabok. Az éghajlat igazán csak a partmenti, viszonylag keskeny sávban tette lehetővé a gazdálkodást, így természetesen a jelentősebb települések is itt találhatók

Tunézia legnagyobb szigete Djerba alig több, mint 500 km², ennek ellenére igen változatos programokat kínál a látogatóknak. A felkapott üdülőhely még őrzi a régi hangulatát, még lehet találni nyugodt, turistáktól mentes részeket is.

Hispania, Földközi tenger, i.sz.30 körül.

 Csodálatos az ősz Hispániában. A tikkasztó hőségnek már vége, a hajnalok már csípősen hidegek. A természet pedig talán legszebb arcát mutatja az embereknek ezernyi szépségével.

A birodalom sarkán, kedvenc tengerparti sziklámon üldögélve merengek a múlton. Az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy egyre gyakrabban lapozgatom régi feljegyzéseimet, rendezgetem az emlékeimet. Elhatároztam, itt az ideje, hogy hevenyészve feljegyzett történetemet egy egésszé formázzam, tanulságul gyermekeimnek és talán a késői olvasóknak.